Az előző bejegyzésünkben részletesebben kifejtettük, hogy mi az Ipar 4.0, illetve a Logisztika 4.0, amelyek szoros összefüggésben állnak egymással. Mostani cikkünkben szeretnénk bemutatni, hogy milyen kapcsolat áll az Ipar 4.0 és az ’Okos gyárak’ létrejötte között.

Minek a hatására jöttek létre az ’Okos gyárak’ és az Ipar 4.0?

Érdemes első körben megvizsgálni, hogy mi késztette a cégek innovációs döntéseinek meghozását; a 21. században jelentős mértékben beszélhetünk a digitalizáció elterjedéséről és a ’Dolgok Internetje’* kifejezésről. Ezeket tekintjük a jövő technológiájának alapjaként. Ha szeretnénk jelentős versenyelőnyhöz jutni, akkor szükséges felvenni a folyamatosan fejlődő világ ritmusát, így alkalmazkodni kell a változásokhoz. A digitalizáció és az internet nagy nyomást helyeznek az iparra és a gyárakra, ezért szükséges a hálózatok kialakítása és a gyárakhoz tartozó központi rendszer megalapítása. A kettő együttesével alakulnak meg az Okos gyárak és a mögöttes mozgató rugó az úgy nevezett „IV. ipari forradalom”, amelyet Ipar 4.0-ként már többször is megemlítettünk.

*Dolgok Internetje: IoT - 'Internet of Things'; az internetre már nem úgy tekintünk, mint szimpla információs forrásra, sokkal inkább okos eszközként kezeljük, illetve a számítógépek szerepét felcserélik az okos eszközök. Már nem állnak középpontban a számítógépek, ugyanis inkább az okos eszközök kiszolgálják az embert, anélkül, hogy azok zavarnák felhasználójukat.

Hogyan és miben jelennek meg az iparban történő változások?

  • A felhasználók, a gépek és az eszközök a fizikai területeken és a virtuális felületeken is összeköttetésben vannak (ahogy korábban említettük, ez a lényege a ’Dolgok Internejének’).
  • A hálózatba épített eszközök és a gyárakban található rendszerek együttesen használják az összegyűjtött törzsadatokat, így növelvén a termelés hatékonyságát és rugalmasságát.
  • Mivel az eszközök, vagy akár a termékek digitálisa is elérhetőek, így praktikusabb a tesztelésük és hamarabb lehet javítani a minőségükön, illetve az így keletkező kiváló minőségű cikkek rövidebb idő alatt kerülnek ki a piacra.
  • A begyűjtött adatok és a mesterséges intelligencia segítségével a tervezési, termelés, gyártási és karbantartási folyamatok átláthatóbbá válnak, továbbá egyszerűbben kontrollálhatók. A keletkező információs és kommunikációs technológiával létrejöhet a gépek és hálózatok intelligens hálózata.

Mindemellett az Ipar 4.0 részeként az értékláncok és a termék életciklusok is szintet lépnek.

*Intelligens értéklánc folyamat és termék életciklus: optimalizált fejlesztés, gyártás, termékszállítás, illetve szervizelés, melyek a folyamat végén újrahasznosításra kerülnek, így fennmarad a körforgás.

Cégek az ’Okos gyárrá” válás útján

Számos fejlődési lehetőséget tartunk számon, amikor ’Okos gyárrá’ alakulásról beszélünk, legyen szó akár gépekről, vagy akár információs technológiáról.

  • HÁLÓZATI TERMELÉS: Kényelmesebb a termelési folyamatokat szinkronba hozni és a lehető leggazdaságosabb géphasználatra váltani, ha minden gép, eszköz és gyártó kapcsolatban áll egy hálózaton belül.
  • ADAPTÍV GYÁRAK: Az alkalmazkodóképesség növekedésével egy ütemben lehetőség nyílik a produktivitás fejlesztésére, illetve a gyártás és az egyedi termékgyártás költségeinek csökkentésére.
  • VÁSÁRLÓ-ORIENTÁLT MEGOLDÁSOK: A gyártó és a fogyasztó közelebb kerülhetnek egymáshoz: a fogyasztó egyedi kéréseit (mint pl.: termék dizájn választás, szállítással kapcsolatos megjegyzések) a gyártó rugalmasan kezeli, tehát eleget tud tenni a vásárló elvárásainak. Ezen felül a vásárlóknak lehetőségük van visszacsatolást küldeni a rendelt termékről.
  • FEJLETT LOGISZTIKA: A hálózatban szereplő gépek jelzik a központi rendszer felé, amikor szükségük van további eszközökre vagy anyagokra. Ezenfelül a rendszer képes megtervezni a legoptimálisabb útvonalat az említett eszközök szállítására.
  • AZ ADATOK LEGMEGFELELŐBB FELHASZNÁLÁSA: A termelési folyamatok adatai és a termékjellemzők összeköttetésben állnak, tehát további potenciális termékdizájnok újabb üzleti modellek keletkezhetnek, amelyek még több szolgáltatás alapját képezhetik.
  • ERŐFORRÁS MEGŐRZÉS: A korábbiakban említett termék életciklus folyamat utolsó lépéseként végbemenő újrahasznosíthatóság kulcsfontosságú lépés a fenntarthatóság gazdasági körforgásában.

Források/Source:

www.kht.de/en/news

Cf. Gabler Wirtschaftslexikon, Industrie 4.0, accessed: 18.05.2020
URL: https://wirtschaftslexikon.gabler.de/definition/industrie-40-54032

Cf. Verein Industrie 4.0, Was ist Industrie 4.0, accessed: 18.05.2020
URL: https://plattformindustrie40.at/was-ist-industrie-4-0/

Cf. Alexander Thamm GmbH, Das Internet of Things und die Industrie 4.0: Wie Smart Factory & Co. die Wirtschaft verändern werden, accessed: 18.05.2020
URL: https://www.alexanderthamm.com/de/blog/internet-of-things-in-der-industrie-4-0-welche-auswirkungen-hat-die-smart-factory-auf-die-wirtschaft/

Cf. Bundesministerium für Wirtschaft und Energie, Was ist Industrie 4.0, accessed: 18.05.2020
URL: https://www.plattform-i40.de/PI40/Navigation/DE/Industrie40/WasIndustrie40/was-ist-industrie-40.html

Cf. Industry of things, Was bedeutet Industrie 4.0? accessed: 18.05.2020
URL: https://www.industry-of-things.de/was-bedeutet-industrie-40-definition-merkmale-und-anwendung-a-828236/

www.industry4.hu/hu/fogalomtar/dolgok-internete-iot